Erdei iskolai foglalkozások

Október 9-én a 7.c osztály tanulói nekiindultak az egy hetes erdei iskolai foglalkozásoknak. Hétfőn délelőtt az Érsekkertben vizsgálódtak. Csapatokat alakítottak, majd a tavi élővilággal ismerkedtek. Délután az EKKE botanikus kertben hazánk növénytársulásainak fajait vették sorra Pénzesné Dr. Kónya Erika a Növénytani és Növényélettani Tanszék vezetőjének segítségével. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kedden a Nagy-Eged megmászásával folytatódott a 7.c-sek erdei iskolája. A csapatot Lulu és Bodza kutya is támogatta a túrázásban. Felfelé haladva a tanösvény tábláinak segítségével ismerkedtünk meg a hegy kőzettani felépítésével, növény-és állatvilágával. Útközben a sárgás eocén-kori mészkőben csigák, kagylók, algák és korallok megkövesedett maradványait is megfigyeltük.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szerdán a Les-rétre túrázott a 7.c osztály. Az Omya-bánya mellett a mészkő hasznosítási lehetőségeiről beszélgettünk. A Les-réten hazánk nemzeti parkjaival kapcsolatos feladatokat oldottak meg a csapatok, majd számháborúzás következett. Közben a nap is kisütött, így nehéz szívvel indultunk haza, jó lett volna még szaladgálni a napsütötte tágas réten.
 
 
 
Csütörtökön Felsőtárkányból csodálták meg a Bükk-hegység látnivalóit a 7.C-s erdei iskolások. A tó körüli kőzettani kiállítás megtekintése után a Kő-közi tanösvényen tettünk geo-túrát. A dolomitbányához kirándulva az egykori bánya-teraszról Virág Martin tanár úr drón-felvételeket készített a csapatról.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az erdei iskola utolsó napján a 7.C osztály ismét az Érsekkertet látogatta meg. A fajismeret bővítése közben megemlékeztünk iskolánk névadójáról is a Gárdonyi szobornál. A napjainkat számháborús ütközetek is végig kísérték, nem volt ez másként ezen a napon sem. A napunk eredményhirdetéssel és közös ebéddel zárult.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 További képek ITT.

tovább »
2023.10.11

Ciszter-Feszt, Székesfehérvár

Az előző tanévben intézményünk szervezte az I. Ciszter-Fesztet, mely az 5 ciszterci fenntartású iskola találkozója. Idén szeptember 29-30. között tartják Székesfehérváron, ahol iskolánkat 50 fős küldöttség képviseli.
 
A Magyar Kurír híradása ITT olvasható.
Makó Fanni 12.k osztályos tanuló beszámolója ITT olvasható.
 

tovább »
2023.09.29

Angliai tanulmányút - Bournemouth

 
 
Véget ért az angliai tanulmányút a dél-angliai Bournemouth városában. A héten számos nyelviskolai órán vették részt a diákok, a délutánokat kirándulással, tengerparti sportolással töltötték, jártak tanulóink Christchurch-ben és a Hengistbury Head-nél is. Bournemouth városát pedig városismereti szelfi-feladatokkal fedezhették fel. Szombaton Londonba utazott a csoport, ahol a meglátogattuk a főbb nevezetességeket, sőt a Természettudományi Múzeumban is jártunk. Rengeteg tapasztalattal és sok szép élménnyel tértek haza a gárdonyis tanulók.



tovább »
2023.09.20

Hírek Broadstairsből

 
Sikeres hetet zártunk a Kent Schoolban. Kihívásokkal teli, változatos programokon vettünk részt, melyek között volt táncest, karaoke, tengerparti séta, színjátszás, városismereti verseny és kirándulás Canterburyben. Minden diák kiválóan teljesítette a nyelviskola követelményeit és átvette az elismerő oklevelet. 
 
 
 

tovább »
2023.09.16

Angliai tanulmányút (2. csoport)

A keddi napot is a bournemouthi nyelviskolában töltöttük, majd ellátogattuk Christchurchbe. A templom és a kikötő felfedezése után a városközpontban sétáltunk. 
 
 

tovább »
2023.09.13

Angliai tanulmányút (1. csoport)

Szerencsésen megérkeztünk Broadstairsbe. Vasárnap London Greenwich városrészében jártunk, és a sok látnivaló között megtekintettük a Tengerészeti Múzeumot és az Obszervatóriumot, majd lesétáltunk a Temze alatti gyalogátjáróba. A fogadó családoknál töltött első éjszaka után megkezdődtek a Kent School által szervezett programok.
 
 
 
 

tovább »
2023.09.11

Veni Sancte tanévnyitó ünnepség

2023. szeptember 1-én, a tanév első napján megtartottuk "Veni Sancte" Tanévnyitó ünnepségünket az egri bazilikában.
A szentmisét Ft. Füleczki István iskolalelkész mutatta be, majd a Fodor Beáta és Faludiné Majoros Zsuzsanna tanárnők által koordinált ünnepi műsor következett, melynek konferansziéja Makó Fanni 12.k osztályos tanuló volt.
A Himnusz eléneklése után Dsida Jenő: Diákimádság c. versét hallhattuk Simon Noémi 12.k osztályos tanuló tolmácsolásában. Igazgató asszony beszédét követően a Tudás Kulcsát adta át Bisztriczki Sára öregdiákunk, volt 12.c osztályos tanuló az újonnan érkezett 5.c diákjainak, Antal Gábornak és Végh Zdenka Franciskának. Az ünnepség a Kaláka együttes: Jöjj Szentlélek Isten, jöjj! c. dalának énekkarunk által történő eléneklésével folytatódott, majd a Szózattal zárult.
 
Az eseményről készült galéria megtekinthető ITT.

tovább »
2023.09.01
Felvételi előkészítő foglalkozásokat magyar nyelvből és matematikából a központi írásbeli hetéig minden tanítási hét keddjén tartunk. Részletek a hírfolyamban!