Kárpátalja

Osztályom 2019. 04. 10-17-ig egy felejthetetlen utazásban vehetett részt a Határtalanul című pályázat jóvoltából. Az utunk lényege az volt, hogy megismerkedjünk országunk elveszített értékeivel és trianoni határokon túl élő magyar emberekkel.

Az utazás Egerből, indult, ahol hajnali háromnegyed hétkor gyülekeztünk. Bepakolás után pár órával már a határnál vártuk, hogy a mi buszunkra kerüljön a sor, hogy átlépjük a határt, ami meglepően gyorsan be is következett. Első programként körbejártuk a munkácsi várat. Lenyűgözött a tudat, hogy ugyanazok a falak között sétálhattunk, ugyanazokat a hegyeket láthattuk, mint híres magyar elődeink. Szabadidőnkben végig jártuk a látogatható termeket, tornyokat, megtekintettük Zrínyi Ilona és a fiatal Rákóczi szobrát, valamint a Turul madár bronz mását, amely őrzi a várost és a hegyeket. Munkács városában részletes tájékoztatást kaptunk idegenvezetőnktől a nevezetes épületekről, szobrokról, majd kötetlenül ismerkedhettünk a sétálóutca nyújtotta szépségekkel. A történelmi helyszínek meglátogatása után egyenesen Nagymuzsalyra utaztunk, ahol kisebb csoportokban családoknál szállásolták el az osztályt. Én csupán a magam nevében beszélhetek, de kijelenthetem, hogy a háziak örömmel és szeretettel fogadtak. Minden tőlük telhetőt megtettek az esetleges problémák orvoslására és bármilyen kérdésünkre szívesen válaszoltak.

Egy pihentető alvás után újra útra keltünk és több órás utazással eljutottunk a Szinevéri-tóhoz. Egy hosszú, meredek út vezetett e természeti szépséghez, de megérte a fáradságot. A tó nagy részét jég borította, ami még varázslatosabbá tette a látványt. Mindenkit elbűvölt a táj nyugodt csöndje és zavartalan szépsége. A tó után a híres medveparkot látogattuk meg. A medvék nagyon barátságosnak tűntek –természetesen a kerítésen kívülről-, közelebb jöttek és alaposan szemügyre vettek mindenkit. Az összes állathoz tartozott egy rövid leírás, amiben a története szerepelt. Idegenvezetőnk felolvasta nekünk a cirill betűs írást és érdekes információkat tudhattunk meg a park lakóiról. A szállás felé menet megálltunk az Árpád-vonal maradványainál. Megnéztük a festői szépségű tájon elszórt második világháborús bevehetetlen lőárkokat. A kellő történelmi háttér elsajátításával könnyebben magunk elé képzelhettük a háború eseményeit. A megemlékezés után a Sipot-vízeséshez látogattunk el. Egy nem túl hosszú séta után szemünk elé tárult a híres zuhatag. Ámulva örökítettük meg a pillanatot. Az aznapi szállásunk közel esett a vízeséshez. Egy ízléses faházban töltöttük az éjszakát. Vacsorára a Kárpátalján jellegzetes céklalevest, vagyis borscsot próbálhattuk ki.

Harmadik napunkat a szálláshoz közeli felvonó használatával kezdtük. Én nem tudtam részt venni a programban tériszonyom miatt, de társaim elmondása alapján gyönyörű látvány tárult szemük elé. Egy, a hegytetőn tett séta után a felvonó aljában újra találkoztunk és együtt folytattuk utunkat Vereckére. A hegygerincen emlékművet állítottak magyar honfitársaink a honfoglalás emlékére, amelynek sok megpróbáltatást kellett kiállnia az idők során. A folyamatos ellenszenv, rongálás, emberi együgyűség igazi áldozata ez. Megható megemlékezés vette kezdetét: körbeálltuk az alkotást, és egymás kezét fogva énekeltük el himnuszunkat, remélve, hogy hangunk eljut a szabadságért elhunyt ősökhöz és a még testet nem öltött magyar lelkekhez. Énekünk után hárman megkoszorúztuk az emlékművet, amit hosszú, jelentőségteljes csend követett. A táj látványával alig tudtunk betelni, főként a legenda titokzatos sejtetése miatt, hátha honfoglaló elődeink is elé is ez a látvány tárult. A vereckei megemlékezés után Szolyvára utaztunk, hogy megemlékezzünk a több, mint tízezer magyarra, akik málenkij robotra való deportálásuk után sosem térhettek haza. Úgy gondolom, ez volt az a program, amelyért igenis el kellett jönnünk Kárpátaljára és igenis látnunk kellett. Ez a fél óra egymagában többet adott a helyzet megértéséhez, mint az összes többi kint töltött perc. Bátran kijelenthetem, hogy az emlék örökké velünk marad, őrizvén az áldozatok és a tragédia mardosó emlékét. Rámutatott a népünket ért igazságtalanságra, amit egyetlen magyarnak sem áll jogában elfelejteni.

Összetartozásunk érzésének felerősödése által egy leheletnyivel többet értünk meg azokból az érthetetlen eseményekből, amelyek miatt megcsonkított országunk és a mai, mesterséges határokon túl élő, rokonaiktól elszakadt magyarok szenvedtek, és szenvednek a mai napig. A szolyvai emlékpark után visszatértünk első napi szálláshelyünkre, Nagymuzsalyra, a családokhoz. Vacsora után mindannyian összegyűltünk egy zenés táncestre. Az est egy előadással kezdődött, amit a környékről származó zenész együttes adott elő. Az összehangolt és népi hagyományokat felidéző dalok a táncosok produkciójával azonnal megteremtette a jó hangulatot. Az előadás után minket is bevontak a mulatságba; megtanulhattuk Magyarország különböző tájain táncolt néptáncok alapmozdulatait, majd kisebb csoportokban és párokban is táncolhattunk. Másfél órán keresztül elfeledkezhettünk a gondokról, bajokról és élvezhettük felhőtlen jókedvvel a pillanatot.

Utolsó napunkat Beregszászon töltöttük. Első állomásunk a templom volt, ahol az ismertető után hálát adtunk addigi élményeinkért és fohászkodtunk probléma mentes hazajutásunkért. A templom meglátogatása után betekintést nyerhettünk a piac színes forgatagába és mindenki kiélhette vásárlási vágyát. Beregszász városa után elindultunk Magyarországra. Öt és fél órás várakozás után baj nélkül átértünk a határon és ezzel befejeződött négy napos élményünk.

Hálámat nem tudom kellőképpen kifejezni, amiért részt vehettem ezen az úton. Külön köszönet illeti idegenvezetőnket, aki minden pillanatot érdekessé, élvezetessé varázsolt számunkra; (buszsofőrünket, aki minden helyzetben helytállt); tanárainkat, akik fáradhatatlanul őrizték biztonságunkat. Egész osztályom nevében szeretnék köszönetet mondani a pályázat kiírójának, hogy megadta a lehetőséget erre az életre szóló élményre.

Galéria