Kórustalálkozó - Székesfehérvár

Az elmúlt tanévben hagyományteremtő céllal indult el a Zirci Ciszterci Apátság fenntartásában működő iskolák kórustalálkozója. Második állomásként gimnáziumunk vegyeskara, zenekara és Ciszterlánc énekegyüttese a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium vendégszeretetét élvezte április 13-14-én.
A programsorozat a két iskola zenei együtteseinek koncertjével indult, melyben önálló műsoraik után a közös muzsikálás örömét élhették át a zenészek, és adhatták át a székesfehérvári Ciszterci Nagyboldogasszony Templom közönségének. A szép estét zenei vetélkedő és táncház zárta. Másnap a város nevezetességeit fedezték fel a résztvevők.
Hálásan köszönjük testvériskolánk barátságos vendéglátását, várjuk az újabb közös élményeket!
 
További képek ITT tekinthetők meg.
 

tovább »
2023.04.16

Ciszterci lelki napok - Kismaros

"Csütörtökön elindultunk a minden évben megrendezésre kerülő Ciszterci lelki napokra. A nővérek nagy szeretettel fogadtak minden hozzájuk érkező lányt.
Ebben a néhány napban lehetőségünk nyílt, hogy részesei legyünk a nővérek mindennapjainak: bekapcsolódhattunk a kézműves termékek készítésébe, a zsolozsma imádkozásába.
Ciszterci diákokként még mélyebben megismerhettük Szent Bernát életét, munkásságát és a ciszterci lelkiséget.
Annak ellenére, hogy más-más iskolából érkeztünk, megmutatkozott az összetartozás és a szeretet, hiszen a ciszterciek nagy családjához tartozunk. Nagyszerű élményekben volt részünk, lelkileg feltöltődtünk ezen a békés és nyugodt helyen."
—Lőrincz Éva és Szimon Enikő gondolatai
 
A lelki gyakorlaton résztvevő diákok:
10.e
Lőrincz Éva
Szimon Enikő
12.k
Hazadi Erika
Juhász Angelika
Szeles Gitta
 
Kísérő tanár: Kévés Fanni tanárnő
 
További képek ITT tekinthetők meg.
 

tovább »
2023.04.16

A magyar költészet napja

Költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján.
Ezen a jeles napon a verseké a főszerep, a tanórákon kívül ilyenkor is próbáljuk a gyerekek szívébe belopni a költészet szeretetét.
Az idei év nagyon különleges, hiszen a Himnusz keletkezésének, illetve Petőfi Sándor és Madách Imre születésének is a 200. évfordulóját ünnepeljük.
Iskolánkban az I. emeleti folyosón állítjuk ki a Petőfi 200 című kétfordulós versenyünkre érkezett, diákok által készített ötletes, szép kivitelezésű képverseket.

Az 5.c és 6.c osztályok tanulói a magyar költészet napjáról József Attila Rejtelmek című versével emlékeztek meg, melyet Sebő Ferenc zenésített meg.

Előadják:
Varga Blanka, Adeyemo Liza Adeola, Tatár Apolka, Girhiny Virág, Juhász Ábel,
Erdei Zalán Zétény, Pummer Attila.
Hangszeren közreműködnek: Bozsik Borbála – fuvola, Hegedűs Luca, Ilonczai Lenke és Zsilvölgyi Regő – furulya, Sőregi Villő – gitár.

Felkészítőik: Faludiné Majoros Zsuzsanna és Árvainé Kovács Krisztina tanárnők.


A YouTube videó megtekinthető
ITT!

 

 

 

 

 

© 2023 Somossy László

 
 
 
 
 
 
 

tovább »
2023.04.12

Gördülő Energia

Április 4-én a 9., 10. évfolyamos, valamint a fizika fakultációs diákok részvételével iskolánk dísztermében tartott fizika roadshow-t Tóth Pál fizika-matematika szakos tanár úr.

A program megvalósulását a Nemzeti Közművek támogatta.

tovább »
2023.04.04

Nagyböjti lelki nap

Március 8-án tartottuk nagyböjti lelki napunkat. A kisgimnázium tanulói a Don Bosco Nővérek, valamint lelkes animátorok segítségével dolgozták fel a nagyböjti eseményeket. A főgimnazisták a keresztút elimádkozása után előadást hallgattak, majd kiscsoportos foglalkozáson vettek részt. Előadók: Nagy Krisztián atya, Marosi Balázs atya, Ciszterci nővérek, Novák Blanka. A nap az egri főszékesegyházban szentmisével zárult.

A lelki napon készült fotók ITT tekinthetők meg.
2023.03.08

Petőfi-busz

Február 14-én a magyar fakultációs csoport a Dobó-térre látogatott, ahol megtekintették a Petőfi-busz interaktív kiállítását. 
2023.02.20

Sítábor

Február 8-án 31 diák 2 oktatóval megkezdte a Gárdonyis sítábort Mátraszentisvánon -3 ⁰C-ban, de gyönyörű napsütésben. Kiváló hóviszonyok között a mai napon folytatjuk a nagyszerű munkát.
 
Sítábor második napi összefoglaló
 
Második napon a haladók több néhézségi fokozatú pályán csiszolhatták carving technikájukat oktatóik segítségével. A kezdők két csoportban folytatták a munkát. A kezdőhaladók már a kék pályán síeltek csákányos felvonót használva, míg a kezdők az alapok gyakorlása után délután már a tárcsás felvnóval közlekedtek.
 
Harmadik napi összefoglaló
 
Pénteken sajnos véget ért a 3 napos Gárdonyis sítábor. A haladó csoport bejárta az egész pályarendszert, már a fekete pályán uralták a terepet. A kezdőhalaldók a párhuzamos léc használatatát gyakorolták hóeke íves kanyarodással. A kezdők is felzárkóztak hozzájuk és közösen a síeltek a kék pályán, de nagy óvatossággal leereszkedtek egészen a panoráma liftig. Így a 4 személyes beülős libegővel értek fel a hegycsúcsra. Délután síversenyt rendeztünk, ahol a 3 tagú zsűri pontozta a csoportuknak megfelelő technikai tudást. Az első 3 helyezett oklevél és csokoládé jutalomban részesült, de a többiek se maradtak édesség nélkül.
Köszönet Dóra Zsuzsanna tanárnőnek, Pataki Kata 11.k osztályos síversenyző diákunknak és Kormos Kristóf TE hallgatónak a kitartó oktatói munkájukért.
 
Jövőre mindenkit várunk a következő táborunkba, amit a hagyományokhoz híven 4 napig Szlovákiába szerveznénk!
 
Bóta Marianna
főszervező - testnevelő
 
         
 
2023.02.09
Felvételi előkészítő foglalkozásokat magyar nyelvből és matematikából a központi írásbeli hetéig minden tanítási hét keddjén tartunk. Részletek a hírfolyamban!